Igen, bizony: kitavaszodott végre! Fél3 óta fent vagyok. Egy ideig forgolódtam az ágyban, de aztán felkeltem inkább, mert nem volt értelme tovább próbálkozni. Most megpróbálok ébren maradni, majd legfeljebb délután szundítok egyet.
Már úgyis utána akartam olvasni a gyömbérgyökérnek, amit mostanság elég gyakran, szinte naponta fogyasztok kajában és teában egyaránt. Egyrészt a gyógyhatása érdekelt, másrészt az, hogy miket lehet vele főzni. Ki is választottam egy receptet, amihez mindjárt átmegyek a piacra megvenni a hozzávalókat.
Amikor kimentem a konyhába, körülnéztem, és az jutott eszembe, hogy jó lenne már egy saját, mert ide a közösbe nem szívesen veszek új konyhai eszközöket. Elkérik, használják, tönkreteszik. Jó lenne elköltözni végre, és saját háztartást vezetni. Saját, nagy, fényes konyha, kicsi hálóval, tőlem akár egybe is nyílhat. Ez az idei évre a cél! És ha netán ez még a sajátom is lenne, az lenne igazán tuti, de szerintem inkább bérlek. Keresek a városban egyet. Jó magasan, vagy kertkapcsolatos földszinten. Mindkettőre vágyom. És ott főzni fogok, minden hétvégén, amikor épp nem vagyok elutazva. És egy idő után vendégeket is fogadok majd.
Ámen:)
2010. március 19., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

1 megjegyzés:
!!!!:)))
Megjegyzés küldése