2010. január 10., vasárnap

Kinek a vágya?

Ma délután volt szerencsém megtekinteni a 500 days of summer c. filmet. Már 3szror letöltöttem előtt és egyszer sem működött, mindig volt valami baja az aktuális verziónak. Már úgy voltam vele, hogy ez a film ez valamiért nem akar engem, de aztán csak nem hagytam magam, és negyedikre sikerült.
Jó szokásom szerint nem tudakozódtam előtte róla, így sokkal izgalmasabb volt. ÉS nagyon témába vágott. A srác működése nagyon ismerős volt. Próbáltam megfogalmazni, hogy mi a baj a viselkedésével, mit basz el, mi idegesítheti a nőt. Sok duma, sok vetítés, kevés lényeg, kevés mélység, szegény nagyon tehetséges, de ez nem erről szól. És nálam is ez van: produkálni akarok. Illetve nem, de ez kényszer és jön. Pedig de letenném már. De hogy kell? Segítene valaki? Régen még voltak elképzeléseim és érzéseim róla
, de manapság már nemigen. De azért próbálok pozitívan hozzáállni: hátha holnap eggyel jobb lesz, és egy szép napon kapok egy isteni szikrát, egy érzéssel párosuló gondolatot, ami kijelöli, hogy merre. De várom, édes Istenem!!! Visszatérve a filmre: én is hányszor éreztem azt a szorongást, hogy "jajj, ez a nő laza. Tud lazulni. Lazább mint én. Mi lesz így?" A játék is ismerős volt, amit a parkban játszottak. (Nagyon életszerű volt a film egyébként. ) Azt hiszem csak azok a csajok szoktak próbára tenni, akik érzik a gyengeséged. Ilyenkor kicsit kegyetlenné válnak. A lényeg az egészben, hogy gyakorlatilag végig kétségek közt vergődsz, érzed, hogy úgyis az lesz a vége, mégis megpróbálod, rajta vagy, lazulsz, mindent megteszel azért hogy létrejöjjön az egy hullámhossz, megérezd az együttlét fontosságát, egyediségét, DE nem megy. És akkor el kell engedni és szenvedni, akár fél évet is. Megéget. 10szer átértékeled, de közben a mélyben zajlik egy másik folyamat, egy lassú , feltartóztathatatlan felejtés, csak a felszínen megy a vergődés. ami sajnos rengeteg energiát csapol. Aztán egyszer csak feltámadsz hamvaidból, megint vannak jobb hangulataid, esetleg rá tudsz már nézni objektívebben más nőkre, és akkor megint kezdődhet...remélhetőleg nem ugyanaz, hanem valami más forgatókönyv szerint...
Ja, és a lényeg majdnem kimaradt: a fiúnak nem volt saját vágya! Attól volt olyan túl könnyű, félig üres, nem is lehetett belekapaszkodni. És minden idegszálával figyelte a lány kedélyének minden apró rezdülését, hogy rögtön tudjon alkalmazkodni. Mert végig érezte, hogy valami nem stimmel, ingatag a talaj alatta. És ez zavarta a lányt. És ez érthető.
A lazasággal az a baj, hogy azt nem lehet akarni. Pedig tudod, hogy anélkül nem fog menni...De próbálkozni lehet vele...
Aki tudja a receptet, az mondhatja...

1 megjegyzés:

f.d. írta...

Letoltottem, ugyhogy ma este megnezem en is!