komoly

Már megint a zene. Mostanában érzek valami változást magamban. Ezt a változást látszik alátámastani az a jelenség is, hogy mostanság kezdek nagyon rákapni a vonós és a fúvós hangszerekre. Ma először hallgattam úgy ír zenét, hogy nem filmnek volt soundtrackje, hanem külön előadokra kerestem rá. Volt Loreena Mckenitt, aztán Sarah Mclahan, és így jutottam el Mozart-tól a Greenleaves c. darabig. Hát az megigézett, főleg az alábbi változatban. De előtte még egy gondolat: azért valahol ijesztő nekem egy kicsit ez a változás, mert úgy érzem, hogy még mindig nem éltem ki magam igazán kötetlenül, boldogan, fiatalosan, mert az utóbbi évek ugye inkább a szorongásról, visszahúzódásról, keresésről szóltak. Szóval nem szeretnék idő előtt túl megkomolyodni, mert az is akár a menekülés egy formája, és hiányérzettel töltene el.

Na de azért ez a zene akkor is bejön:) Régen volt egy jófej énektanárunk a gimiben, és vele játszottunk olyat, hogy hallgasd a zenét és társíts képzeteket hozzá. Hú, úgy mindjárt nem volt olyan unalmas egy komolyzene...

NA szóljon...