2009. december 23., szerda
Szeretetkoldus
Megígérem magamnak, hogy lassan de biztosan leépítem magamban a szeretet koldulását. Mihelyt látom egy nőn, hogy nem kívánja a társaságomat, azonnal kopok le, és többet nem is hívom és semmi, mert én nem szeretnék alárendelt fél lenni egy kapcsolatban, legyen az baráti vagy akármi. Párhuzamosan ezzel meg fogok tanulni egyedül lenni, ehhez kell a nyugalom, ahhoz meg a meditáció. És csak a mai napra koncentrálás. Mert a Nők mostanság sorra koptatnak le, ez vagy azért van, mert velem van valami gond, vagy azért, mert ők vannak túlságosan elfoglalva magukkal, és észre sem vesznek.
Highlights and lowlights
A legrosszabb érzésem ebben az évben az, hogy baromira magányosnak érzem magam, ugyanakkor pedig sok emberhez nincs kedvem, és ez leginkább a férficimboráimra igaz, a nők, akikkel vágyom együtt lenni, pedig sorra lekoptatnak. És ez egyre jobban fáj. Mert nem értem, hogy miért. ÉS ha nem értem, akkor nem is tudok rajta változtatni. Nagyon magányos vagyok. Annyira kell nekem a nő társasága, a sugárzó, gyönyörű NŐ társasága, mert azalatt meg tudok pihenni, gyönyörködhetek benne, érezhetem az illatát, a báját. És csak ritka ám ez a fajta nő: jelenleg 3 olyan van, akivel ezt érzem, a többi az nem. Rejtély az is, hogy a férfitársaktól miért nem engedek be infót, nagyon el vagyok tőlük távolodva. Pedig Angliában megígértem magamnak, hogy inkább bevállalok bármit magammal kapcsolatban, de még egyszer egyedül maradni nem akarok...
A legjobb dolog, ami idén történt az életemben, az azt hiszem a fotográfia bekúszása az életembe. Megvettem életem első gépét, két objektívvel, és azóta regnegeteg képet készítettem véle. Szinte minden nap foglalkozom valamilyen szinten a fotózással: nagyrészt fotózom és archiválok, válogatok, tegnaptól kezdve már szerkeszthetem is őket, mert van photoshopom. És a rajz is kezd egyre jobban bejönni, csak a Vandával jó lenne, ha minél előbb megoldódnának a problémáim.
A legjobb dolog, ami idén történt az életemben, az azt hiszem a fotográfia bekúszása az életembe. Megvettem életem első gépét, két objektívvel, és azóta regnegeteg képet készítettem véle. Szinte minden nap foglalkozom valamilyen szinten a fotózással: nagyrészt fotózom és archiválok, válogatok, tegnaptól kezdve már szerkeszthetem is őket, mert van photoshopom. És a rajz is kezd egyre jobban bejönni, csak a Vandával jó lenne, ha minél előbb megoldódnának a problémáim.
Ars poetica
Hogy ha meg kellene fogalmazni az ars poeticamat, akkor az alábbi mondást választom:
"A harcos együtt táncol társaival, de a saját lépéseiért egyedül vállalja a felelősséget."
"A harcos együtt táncol társaival, de a saját lépéseiért egyedül vállalja a felelősséget."
2009. december 1., kedd
Világnézet
"...Humbold valahogy úgy fogalmazott meg: azoknak az embereknek a legveszélyesebb a világnézete, akik sosem nézték meg a világot. Megnéztem, és rögtön alázatosabb, szerényebb és icipicit talán okosabb lettem..."
2009. november 17., kedd
dzsungel
Igen, sokszor úgy érzem, hogy a mai világ egy dzsungel. Csak itt növények helyett információerdő van, átláthatatlanul, kusza, bogos, minden, szörnyű. Nehéz a tájékozódás. Ezen csak a meditáció és az életmódváltás, a kontroll segíthet.
2009. október 10., szombat
Anneke
Nagyon megszerettem ezt a nőt. Csodálatosan szép ő is és a hangja is, mindig mosolyog, tele érzelmekkel...
Itt még a Gatheringgel:
Ott pedig már szólóban, illetve egy másik macskával:) Ez a szám egyszerűen csodálatos...
Itt még a Gatheringgel:
Ott pedig már szólóban, illetve egy másik macskával:) Ez a szám egyszerűen csodálatos...
2009. október 7., szerda
2009. szeptember 23., szerda
Drága idő
Az utóbbi két napban két lánnyal is találkoztam. Az egyik a volt barátnőm, akivel már kétszer újrakezdtük, de mindkétszer rövid időn belül feladtuk. Most már nem is gondolok vele semmi komolyat. A rossz élmények azt hozták ki belőlem, hogy nem merném többet rábízni magam, vagy csak nagyon apránként, ugyanakkor pedig már voltunk együtt ahhoz eleget, hogy élvezzük egymás társaságát anélkül is. Szóval szeretünk együtt lenni, de ő minden komolyabbat egyből bilincsnek érez és elkezd hülyén viselkedni, én meg kicsit kevésnek tartom őt, meg fiatalnak. Na mindegy, a lényeg, hogy így, hogy nem akarok semmi komolyat tőle, sokkal pimaszabbul tudok nyomulni rá:) Persze csak finoman, nem erőltetem meg magam, csak ha olyan kedvem van, és ha játszik velem, akkor jó, ha nem, akkor úgy is.
Mostanában ez jellemzi az emberekhez való hozzáállásomat: nem erőltetek semmit. Ha akarnak velem együtt lenni, akkor legyenek, ha nem, akkor viszont ne, és mondják meg, nincs kedvem a variáláshoz. Most már elvárom!, hogy mindenki álljon a lábára és tudjon dönteni, és ha ennek az ellenkezőjét látom, akkor gyorsan elbúcsúzom. Ma például ez történt: találkoztam egy lánnyal, akivel már 1-2szerbuliztam, de most nem buli volt. Még a nyáron ismertem meg, amikor is találkoztam egy spanyol gyerekkel a Gödörben, akinek nem volt hol laknia, és elvittem a hostelbe, ahol régen dolgoztam. Na ő aztán megismerkedett aznap este ezzel a lánnyal, akit aztán én is megismertem, és aki állítólag nagyon akart velem találkozni. Nekem is tetszett, ezért szerveztem is egy randit. Szimplába beültünk, beszélgettünk, de kb. egy óra múlva úgy éreztem, hogy ebből semmi nem lesz. Nem láttam az érdeklődést rajt. Na jó, gondoltam, akkor erről ennyit. aztán mégis küldött smseket, meg miután hazajött Barcelonából, meglátogatott a Szigeten a kocsmában ahol dolgoztam. Ott is egy csomót egyeztettünk, és végül 5 egész percet töltött a pultnál, hulla részegen. Utólag azt mondta, hogy mert látta, hogy nem érek rá. Hát, volt ott egy pár lány, aki egy órát is állt ott, és mindig megvárta, amíg épp volt 10 percem, vagy akár ki is mentem a pultból. Na ő nem. És amúgy sem tetszett, hogy csúcsrészeg volt. Egész héten a fullrészeg francia csajokat láttam lealjasodni, nem hiányzott.
Hagytam is, aztán egyszer teljesen véletlenül összefutottunk az Instantban. Hát za nekem amúgy is egy baromi különleges estém volt: szeretm, amikor kezdődik az ősz. Még nincs hideg, de már nincs hőség, telihold volt, de felhős volt az ég, lehetett mozizni. Egy cimborámmal elhívott már hét közepén egy dupla randira, aztán még aznap is beszéltünk, aztán 8 után baszta felvenni a telefont. Vártam otthon f12ig, qrva ideges lettem, és elhatároztam, hogy többet nem várok, elmegyek egyedül bulizni. Tudtam, hogy az Instantban a Cadik Palkó fog játszani, aki magasan a kedvenc Dj-ém Magayrországon, úh fogtam magam és lementem. És nem bántam meg. A zene perfekt volt, több olyan lány is volt, aki 100%-ra teszett(ez igen ritka), és ők is nyitottak voltak, nem volt tekintetelkapkodás, hanem érdeklődő összenézések, mosolygások, sőt, beszélgetések. Na, és ott megjelent a lány, akiről beszélek itt. Elkezdtünk dumálni, ami eleinte nehéz volt, mert ott volt egy csaprészeg barátnője, és akiscsaj rendkívül idegesítő volt egy idő után, folyton beszélt, ráadásul 5 cmről. Viszont azt is elmondta, hogy "te vagy az a fiú, aki miatt a fél szigetet átszeltük, hogy találkozzunk vele??". Na ezt nagyon furcsálltam, mert mint említettem, kb. 5 percet töltött nálam a lány akkor. Akkor már gondoltam, hogy problémás eset. De aznap este nem akartam ilyeneken gondolkodni. A kis barátnő rosszul lett, hazament, ő pedig ott maradt. Láttam, hogy ő is menne, nem is tetszik neki nagyon a zene, de én még maradni akartam, úgyhogy eltáncolgattam, és amikor már én is kifele vágytam, akkor elindultunk. Találkoztunk még kifelé ismerősömmel, velük is dumáltunk egy sort, aztán átmentünk a Tűzraktérbe egy borra. Na ott jött a következő nagy flash: alig voltak, és végig a Budapest Bár ment, ami nem kicsit hangulatos egy holdfényes estén bor mellé egy romkocsmában. Kortyolgattuk a bort, játszottunk egymással, megfogtam a kezét, odakönyököltünk az asztalra, néztünk egymás szemébe, hogy kitaláljuk, hogy most mi jön, aztán azt olvastam ki az övéből, hogy csókolj meg, és megtettem. Kinevettük a feszültséget, játszottunk, nagyon jó volt. Évek óta nem volt ilyen jó. Aztán amikor kezdtem fáradni, meg ő is, akkor mondtam, hogy 3 lehetőség van: nálam,nálad,vagy mindenki megy haza. Ez meglepte, engem meg meglepett, hogy meglepte. Erre azt mondta, hogy "jó, akkor JÖSSZ hozzám!". Na ennyi nekem elég is volt, parancsokat nem szeretem annyira. Mondtam, hogy inkább hagyjuk, azt pedig gondoltam, hogy ennyi elég is elsőre, még nem vagyok biztos itt semmiben, és az ilyen hirtelen dolgokkal nagyon el lehet szúrni a továbbiakat. Kikísértem a buszhoz, megvártam vele, és elmentem. Vissza az Instantba. Mert ha ott akkor lett volna egy lány, akivel egyértelműbb, akkor nem tétováztam volna. De bezárt:)
Így hazamentem.
És azóta eltelt 3 hét és most sikerült találkoznunk. És egy órát is alig töltöttünk együtt. Mondtam neki, hogy sétáljunk egyet a Margiton, mert szeretek ott a friss levegőn lenni, az őszi fák alatt, aztán mivel nincs pénzem, ezért főzök neki egy finom mentateát és dumálunk. Na a második mondata az volt, hogy a teázást hagyjuk, ő már úgyis régóta akar sétálni. Gondoltam oké. Aztán 5 perc múlva megkérdezte, hogy most hova megyünk, én meg mondtam, hogy hát sehova, csak sétálunk. Aztán visszafordultunk. A villamosnál megkédezte, hogy én miért nem gyaloglok, nekem csak egy megálló. Na akkor már kezdtem ideges lenni, és megmondtam neki, hogy azért mert akkor még tudunk egy megállót együtt menni. "Ja!", mondta ő. Na az az egy megálló ezek után elég hosszúra sikerült, és a végén örülök, hogy leszállhattam.
Többet asszem nem találkozunk. Nem értem és az időm pedig drága. Ezt meg kell tanulnom.
Mostanában ez jellemzi az emberekhez való hozzáállásomat: nem erőltetek semmit. Ha akarnak velem együtt lenni, akkor legyenek, ha nem, akkor viszont ne, és mondják meg, nincs kedvem a variáláshoz. Most már elvárom!, hogy mindenki álljon a lábára és tudjon dönteni, és ha ennek az ellenkezőjét látom, akkor gyorsan elbúcsúzom. Ma például ez történt: találkoztam egy lánnyal, akivel már 1-2szerbuliztam, de most nem buli volt. Még a nyáron ismertem meg, amikor is találkoztam egy spanyol gyerekkel a Gödörben, akinek nem volt hol laknia, és elvittem a hostelbe, ahol régen dolgoztam. Na ő aztán megismerkedett aznap este ezzel a lánnyal, akit aztán én is megismertem, és aki állítólag nagyon akart velem találkozni. Nekem is tetszett, ezért szerveztem is egy randit. Szimplába beültünk, beszélgettünk, de kb. egy óra múlva úgy éreztem, hogy ebből semmi nem lesz. Nem láttam az érdeklődést rajt. Na jó, gondoltam, akkor erről ennyit. aztán mégis küldött smseket, meg miután hazajött Barcelonából, meglátogatott a Szigeten a kocsmában ahol dolgoztam. Ott is egy csomót egyeztettünk, és végül 5 egész percet töltött a pultnál, hulla részegen. Utólag azt mondta, hogy mert látta, hogy nem érek rá. Hát, volt ott egy pár lány, aki egy órát is állt ott, és mindig megvárta, amíg épp volt 10 percem, vagy akár ki is mentem a pultból. Na ő nem. És amúgy sem tetszett, hogy csúcsrészeg volt. Egész héten a fullrészeg francia csajokat láttam lealjasodni, nem hiányzott.
Hagytam is, aztán egyszer teljesen véletlenül összefutottunk az Instantban. Hát za nekem amúgy is egy baromi különleges estém volt: szeretm, amikor kezdődik az ősz. Még nincs hideg, de már nincs hőség, telihold volt, de felhős volt az ég, lehetett mozizni. Egy cimborámmal elhívott már hét közepén egy dupla randira, aztán még aznap is beszéltünk, aztán 8 után baszta felvenni a telefont. Vártam otthon f12ig, qrva ideges lettem, és elhatároztam, hogy többet nem várok, elmegyek egyedül bulizni. Tudtam, hogy az Instantban a Cadik Palkó fog játszani, aki magasan a kedvenc Dj-ém Magayrországon, úh fogtam magam és lementem. És nem bántam meg. A zene perfekt volt, több olyan lány is volt, aki 100%-ra teszett(ez igen ritka), és ők is nyitottak voltak, nem volt tekintetelkapkodás, hanem érdeklődő összenézések, mosolygások, sőt, beszélgetések. Na, és ott megjelent a lány, akiről beszélek itt. Elkezdtünk dumálni, ami eleinte nehéz volt, mert ott volt egy csaprészeg barátnője, és akiscsaj rendkívül idegesítő volt egy idő után, folyton beszélt, ráadásul 5 cmről. Viszont azt is elmondta, hogy "te vagy az a fiú, aki miatt a fél szigetet átszeltük, hogy találkozzunk vele??". Na ezt nagyon furcsálltam, mert mint említettem, kb. 5 percet töltött nálam a lány akkor. Akkor már gondoltam, hogy problémás eset. De aznap este nem akartam ilyeneken gondolkodni. A kis barátnő rosszul lett, hazament, ő pedig ott maradt. Láttam, hogy ő is menne, nem is tetszik neki nagyon a zene, de én még maradni akartam, úgyhogy eltáncolgattam, és amikor már én is kifele vágytam, akkor elindultunk. Találkoztunk még kifelé ismerősömmel, velük is dumáltunk egy sort, aztán átmentünk a Tűzraktérbe egy borra. Na ott jött a következő nagy flash: alig voltak, és végig a Budapest Bár ment, ami nem kicsit hangulatos egy holdfényes estén bor mellé egy romkocsmában. Kortyolgattuk a bort, játszottunk egymással, megfogtam a kezét, odakönyököltünk az asztalra, néztünk egymás szemébe, hogy kitaláljuk, hogy most mi jön, aztán azt olvastam ki az övéből, hogy csókolj meg, és megtettem. Kinevettük a feszültséget, játszottunk, nagyon jó volt. Évek óta nem volt ilyen jó. Aztán amikor kezdtem fáradni, meg ő is, akkor mondtam, hogy 3 lehetőség van: nálam,nálad,vagy mindenki megy haza. Ez meglepte, engem meg meglepett, hogy meglepte. Erre azt mondta, hogy "jó, akkor JÖSSZ hozzám!". Na ennyi nekem elég is volt, parancsokat nem szeretem annyira. Mondtam, hogy inkább hagyjuk, azt pedig gondoltam, hogy ennyi elég is elsőre, még nem vagyok biztos itt semmiben, és az ilyen hirtelen dolgokkal nagyon el lehet szúrni a továbbiakat. Kikísértem a buszhoz, megvártam vele, és elmentem. Vissza az Instantba. Mert ha ott akkor lett volna egy lány, akivel egyértelműbb, akkor nem tétováztam volna. De bezárt:)
Így hazamentem.
És azóta eltelt 3 hét és most sikerült találkoznunk. És egy órát is alig töltöttünk együtt. Mondtam neki, hogy sétáljunk egyet a Margiton, mert szeretek ott a friss levegőn lenni, az őszi fák alatt, aztán mivel nincs pénzem, ezért főzök neki egy finom mentateát és dumálunk. Na a második mondata az volt, hogy a teázást hagyjuk, ő már úgyis régóta akar sétálni. Gondoltam oké. Aztán 5 perc múlva megkérdezte, hogy most hova megyünk, én meg mondtam, hogy hát sehova, csak sétálunk. Aztán visszafordultunk. A villamosnál megkédezte, hogy én miért nem gyaloglok, nekem csak egy megálló. Na akkor már kezdtem ideges lenni, és megmondtam neki, hogy azért mert akkor még tudunk egy megállót együtt menni. "Ja!", mondta ő. Na az az egy megálló ezek után elég hosszúra sikerült, és a végén örülök, hogy leszállhattam.
Többet asszem nem találkozunk. Nem értem és az időm pedig drága. Ezt meg kell tanulnom.
2009. szeptember 13., vasárnap
Idegen
Nagyon szeretem ezt a csajszit és a zenéjét. Remélem sikerül elcsípni idén még. Tavasszal a Gödörben adott egy hiperprofi koncertet. Check it out!
2009. augusztus 28., péntek
Mercedes Benz
Na ne aggódjatok, továbbra sem lettem autóbuzi. Sose voltam, már kiskoromban, amikor a szomszéd cukrásszal meg egy másik osztálytársammal bandáztunk az utcán, és ők autókról beszélgettek, én mindig próbáltam legalább okosakat kérdezni, de általában azt is hamar meguntam. Hát ez még ma is így van.
Hanem azért adtam ezt a címet a bejegyzésnek, mert ide egy olyan muzsikát fogok beilleszteni, amelynek a címében szerepel a fent említett autó. Azt kell tudni a számról, hogy a semmiből tört elő számomra. Már sziget előtt is hallottam itt-ott, sőt Balatonhenyétől Szentbékkálláig folyton az első sorát dúdolgattam, persze helytelenül, mert nem láttam leírva és nem értettem pontosan. Úgyhogy azt énekeltem, hogy "Oh, Lord, wont you buy me mercy...".
Aztán valahogy nem is csodálkoztam rajta, amikor a sziget -2. napján megszólalt a mellettünk levő német sátortáborban. Akkor végre bele is mászott hála Istennek a fülembe, ott jól megkapaszkodott, és otthon sikerült kiráznom az első pár szót helyesen, és beírtam a keresőbe, és ez lett belőle:
Hanem azért adtam ezt a címet a bejegyzésnek, mert ide egy olyan muzsikát fogok beilleszteni, amelynek a címében szerepel a fent említett autó. Azt kell tudni a számról, hogy a semmiből tört elő számomra. Már sziget előtt is hallottam itt-ott, sőt Balatonhenyétől Szentbékkálláig folyton az első sorát dúdolgattam, persze helytelenül, mert nem láttam leírva és nem értettem pontosan. Úgyhogy azt énekeltem, hogy "Oh, Lord, wont you buy me mercy...".
Aztán valahogy nem is csodálkoztam rajta, amikor a sziget -2. napján megszólalt a mellettünk levő német sátortáborban. Akkor végre bele is mászott hála Istennek a fülembe, ott jól megkapaszkodott, és otthon sikerült kiráznom az első pár szót helyesen, és beírtam a keresőbe, és ez lett belőle:
2009. augusztus 24., hétfő
magányűző
Na, akkor most a kezembe veszem a könyvem (Robert Merle: Szenvedélyes szeretet (francia história 5. kötet)), és hozzá kiválasztottam ezt a számot, amiről mindig a SzabóBabó jut eszembe, mert vele hallgattznj tenger ilyesmit akkoriban, amikor még mindez új és izgi volt, monhatni ávángárd:) De még ma is jó persze...
home alone
Bazmeg, hihetetlen, hogy mennyire egyedül tudom magam érezni ebben a kurva 2millió főt számláló városban. És holnap megint munka, és aztán megint egyedül, vagy talán elvánszorgok edzésre, vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá. elegem van.......
2009. augusztus 17., hétfő
2009. június 20., szombat
vicces
Mostanában nem szeretm a nagyon okos gondolatokat, inkább az egyszerűeket. Szerintem akkor érdemes az embernek kinyitni a száját, amikor spontán jön ki belőle valami, és nem gondolkodott rajta. Na ezért teszik a következő idézet, jót röhögtem rajta:
"Mielőtt bárkit is bírálsz valamiért, járnod kell a cipőjében egy mérföldet... ... Így amikor bírálod, egy mérföldre vagy tőle, és tiéd a cipője."
"Mielőtt bárkit is bírálsz valamiért, járnod kell a cipőjében egy mérföldet... ... Így amikor bírálod, egy mérföldre vagy tőle, és tiéd a cipője."
2009. június 3., szerda
2009. május 31., vasárnap
Vicky Christina Barcelona
Ez a film arra emlékeztetett, hogy attól, hogy nem veszünk tudomást valamilyen igényünkről az életünkkel kapcsolatban, attól az még van. Nekem is nagyon nehéz napról napra élni, és nemelnyomni hanem figyelembevenni a vágyaimat. Pedig tényleg csak ez az egy rövid élet van. Bizonyos nagy váltásokkal rövid távon sokat lehet veszíteni, de hosszú távon, lassú építkezéssel meg lehet valósítani önmagunkat. Ez annyit tesz, hogy kilépni ebből a lélektelen pénzhajhász, kereskedelemközpontú taposómalomból, és alkotni. Ha arra vagy hivatott. De alkotnia mindenkinek kell, úgyhogy ez nem kérdés. Hálistennek a barátaimn közt ezt mindenki így gondolja, és néhányan hosszú évek kemény munkája, nélkülözése után most már tényleg abból élnek,m amit szeretnek csinálni.
Teszem azt fotózásból www.asm-foto.hu
Kérek bátorságot hozzá, hogy én is meglépjem ezt. De egyedül nagyon nehéz. Kellene hozzá még motiváló környezet. Egy élettárs például. Vagy egy alkotókör, és most nem itthon ülnék, hanem rajzolnék, festenék vaélakikkel, miközben kint szemerkél az eső.
Mert a lélektelen szarból elegem van. Egyre nagyobb lemondásnak érzem azt a 8 órát, amit egy nagy vállalatnak a szépre festett céljainak a megvalósításával töltök. Annyi mindent tudok már, annyi mindenre vagyok képes, és nagyon szívesen fejlődnék, tanulnék, alkotnék, akár egy vállalatnál is, de azt tapasztalom, hogy nem hagynak dolgozni, hajtani. Tötyörögtetnek, aztán lebasznak, hogy miért nem csinálod. Elbasszák, és ha szóvá teszed, akkor kirúgnak. És még sorolhatnám. Nekem csak egy jó hangulat, őszinte célok, közös értékrend és érdekes munka kell, semmi más. Hol lehet ilyet találni? Ha megvan,akkor szóljatok:) De addig is keresem, rendületlenül...
És visszatérve a filmre, még annyi, hogy persze az érzelmek is megfogtak benne, és a lelki mondanivaló. Régen én sem ismertem határokat, akár 2 nővel is szívesen szeretkeztem volna egyszerre, és nem törődtem az elvárásokkal, csak az aznappal. Csak az érzelmek, a testiség, a zene voltak érdekesek, a többi az csak arra kellett, hogy megkapaszkodjak a világban, el tudjam látni magam, megteremtsem a pénzt az előbbiekre, amik igazán fontosak. És letojtam, amikor valaki túlgondolkodta, túlparázta az életet. Aztán elment az ihletem, mert kialakult bennem a tudatosság irányti igény, ami már viszont jelentős önmegtartóztatást, sok magamrafigyelést, kívülról szemlélést igényelt, ami gyökeres ellentéte volt az előző életvitelemnek, ahol csak a pillnatnak éltem, csak tettem ami jött, ami jól esett, ami nem, azt meg nem. Ilyen egyszerű volt a képlet. Egyszerű példa: ha fáradt voltam, nem keltem fel reggel, hanem inkább kihagytam a reggeli órát. És nem gondolkodtam azon, hogy most ez miért van, és hogy ennek mi a következménye. Összefoglalva: nem kerestem önmagam. De miért nem? Mert jó volt úgy. Aztán jöttek kudarcok, fáradtság, rossz érzések, lehangoltság, elégedetlenség. Ami a legrosszabb: úgy érzetem, hogy lógok a levegőben. Csak teszek-veszek, megyek, rohanok, szervezek, találkozok stb. DE MIÉRT? És miért vele? És miért nem vele? Stb. stb. Két kérdőszó elég sokszor elhangzott akkor és azóta is: MIÉRT? BIZTOS?
Nagyon hozzá voltam szokva ahhoz, hogy ne kérdőjelezzem meg a döntéseimet. Így nem is esett soha nehezemre döntéseket meghozni. Nem volt szokásom sokat gondolkodni akármin is. Attól mindig rossz érzésem lett, és ha nem tudtam érezni a döntést, akkor úgy döntöttem, hogy "na jó, akkor így lesz, aztán majd meglátjuk, hogy hogy alakul." Ez is egy út, de az egész életet nem lehet így. Kell az a mediterrán lazaság is, amit a filmben láttunk, de kell az átgondolás is, a merészség, hogy meg merj lépni olyan dolgokat, amik eleinte sok kényelmetlenséggel járnak: bizonytalanság, kudarc, pénztelenség stb. DE KELL, mert különben elmegy az élet, betör, megváltozol, besavanyodsz stb. Pl. nagyon nem szeretem, hogy ha lyukat beszélnek a hasamba, mindent kommentálnak, elemeznek, Ezek az emberek kerüljenek. Inkább hallgassunk, vagy pofázzunk hülyeségeket, röhögjünk, de ne okoskodjunk.
Na eleget pofáztam, most jöjjön akkor a film trailere. Egyébként a zenéje is zseniális, és hát a 3 nő, hú. Irigylem ezt a fószert.:) De bírom nagyon a filmjeit, meg a csajokéit is...
Teszem azt fotózásból www.asm-foto.hu
Kérek bátorságot hozzá, hogy én is meglépjem ezt. De egyedül nagyon nehéz. Kellene hozzá még motiváló környezet. Egy élettárs például. Vagy egy alkotókör, és most nem itthon ülnék, hanem rajzolnék, festenék vaélakikkel, miközben kint szemerkél az eső.
Mert a lélektelen szarból elegem van. Egyre nagyobb lemondásnak érzem azt a 8 órát, amit egy nagy vállalatnak a szépre festett céljainak a megvalósításával töltök. Annyi mindent tudok már, annyi mindenre vagyok képes, és nagyon szívesen fejlődnék, tanulnék, alkotnék, akár egy vállalatnál is, de azt tapasztalom, hogy nem hagynak dolgozni, hajtani. Tötyörögtetnek, aztán lebasznak, hogy miért nem csinálod. Elbasszák, és ha szóvá teszed, akkor kirúgnak. És még sorolhatnám. Nekem csak egy jó hangulat, őszinte célok, közös értékrend és érdekes munka kell, semmi más. Hol lehet ilyet találni? Ha megvan,akkor szóljatok:) De addig is keresem, rendületlenül...
És visszatérve a filmre, még annyi, hogy persze az érzelmek is megfogtak benne, és a lelki mondanivaló. Régen én sem ismertem határokat, akár 2 nővel is szívesen szeretkeztem volna egyszerre, és nem törődtem az elvárásokkal, csak az aznappal. Csak az érzelmek, a testiség, a zene voltak érdekesek, a többi az csak arra kellett, hogy megkapaszkodjak a világban, el tudjam látni magam, megteremtsem a pénzt az előbbiekre, amik igazán fontosak. És letojtam, amikor valaki túlgondolkodta, túlparázta az életet. Aztán elment az ihletem, mert kialakult bennem a tudatosság irányti igény, ami már viszont jelentős önmegtartóztatást, sok magamrafigyelést, kívülról szemlélést igényelt, ami gyökeres ellentéte volt az előző életvitelemnek, ahol csak a pillnatnak éltem, csak tettem ami jött, ami jól esett, ami nem, azt meg nem. Ilyen egyszerű volt a képlet. Egyszerű példa: ha fáradt voltam, nem keltem fel reggel, hanem inkább kihagytam a reggeli órát. És nem gondolkodtam azon, hogy most ez miért van, és hogy ennek mi a következménye. Összefoglalva: nem kerestem önmagam. De miért nem? Mert jó volt úgy. Aztán jöttek kudarcok, fáradtság, rossz érzések, lehangoltság, elégedetlenség. Ami a legrosszabb: úgy érzetem, hogy lógok a levegőben. Csak teszek-veszek, megyek, rohanok, szervezek, találkozok stb. DE MIÉRT? És miért vele? És miért nem vele? Stb. stb. Két kérdőszó elég sokszor elhangzott akkor és azóta is: MIÉRT? BIZTOS?
Nagyon hozzá voltam szokva ahhoz, hogy ne kérdőjelezzem meg a döntéseimet. Így nem is esett soha nehezemre döntéseket meghozni. Nem volt szokásom sokat gondolkodni akármin is. Attól mindig rossz érzésem lett, és ha nem tudtam érezni a döntést, akkor úgy döntöttem, hogy "na jó, akkor így lesz, aztán majd meglátjuk, hogy hogy alakul." Ez is egy út, de az egész életet nem lehet így. Kell az a mediterrán lazaság is, amit a filmben láttunk, de kell az átgondolás is, a merészség, hogy meg merj lépni olyan dolgokat, amik eleinte sok kényelmetlenséggel járnak: bizonytalanság, kudarc, pénztelenség stb. DE KELL, mert különben elmegy az élet, betör, megváltozol, besavanyodsz stb. Pl. nagyon nem szeretem, hogy ha lyukat beszélnek a hasamba, mindent kommentálnak, elemeznek, Ezek az emberek kerüljenek. Inkább hallgassunk, vagy pofázzunk hülyeségeket, röhögjünk, de ne okoskodjunk.
Na eleget pofáztam, most jöjjön akkor a film trailere. Egyébként a zenéje is zseniális, és hát a 3 nő, hú. Irigylem ezt a fószert.:) De bírom nagyon a filmjeit, meg a csajokéit is...
2009. május 28., csütörtök
2009. május 12., kedd
2009. április 27., hétfő
Utcazene
Szeretem az utcazenét. Nincs kötöttség, jókedv van, muzsika van. Két nagy kedvencem:
DARBUKA
DJEMBÉ
DARBUKA
DJEMBÉ
2009. április 26., vasárnap
Pomáz
Jó hely ez a Pomáz. Amikor először szóba került, rögtön beugrott egy régi mese, amit nagyon szerettem. Egy csizmáról szólt, amibe beleköltöztek az állatok. És valamiért egyszer az egyikük elment Pomázra üdülni. Hogy miért pont Pomázra, azt nem tudom, de nagyon tetszett ez a név. Úgy éreztem, hogy az egy olyan kis aranyos, kellemes hely, ahol jót lehet üdülni.
Így hát fel is kerekedtem, hogy megnézzem ezt a Pomázt. Már másodszor megyek ki túrázni. Majd egy óra elmegy azzal, hogy hegymenet bámulom a girbe-gurba kis utcákban a szebbnél-szebb házakat. Akad köztük kicsi-nagy, régi-új, emeletes-földszintes, frissen festett és kopott, betonozott és füves, de a legkirályabbak azok, amiket terméskőből épített kerítés fog körbe és a cirádás nagy kopott vaskapu vagy girbegurba, natúrszínű, világos páccal bekent fadeszkák vaskeretre csavarozva
vagy hatalmas székelykapu. A közös a terméskőkerítés, ami nagyon bejön. Tetszik, mert szabálytalan felület, természetes, és mert imádom a követ. És praktikus, mert elzár a kíváncsi szemek elől:)
Belül aztán egy murvás út indul a ház felé, melette végig fák, köztük fű, útszélén bokrok. Az út megy a garázshoz, kiágazik belőle egy kőlépcső, ami felvezet a házhoz. a lépcsőt a dombba vájták, a domboldalban újfent terméskő, tetején sziklakert, édes kis sziklakerti pozsgásokkal és hasonlókkal. Az udvarban valahol a fák alatt egy hely, ahová mehet ki az asztal és a székek, és ahol mehet a grill, borral a borospincéből, fincsi pácolt, helyi husokkal, amikhez friss fűszer dukál a fűszerkertből, friss zöldség a veteményesből, friss gyümölcs a gyömölcsfákról. És mindenhol sok fű, sokfajta bokor és gyönyörű virágok, amik válogatott illatokat árasztanak a levegőbe, tavasztól őszig. Orgona, aranyeső, rózsa, tulipán, jácint, viola, ibolya, kankalin és még sorolhatnám...És ha van lehetőség rá, akkor szívesen áteresztenék a házon egy patakot, ami a hegyen fakad és az erdőn keresztül folyik. A házon tornác, azon muskátlik, és minden ablakban muskátli, halványnarancs fal, zöld vagy bordó spalettával, mediterrán módra, vagy akár egy földszintes, kiterjedt parasztház, oszlopos tornáccal, ami alatt lehet hűsölni, télen átmegy télikertbe, és persze kötelezően vályogból...
És a ház mellett az erdő, ahova lehet kivinni a kutyust, mert az biztos lesz, és lesz macska is, vörös kandúr biztosan. És szeretnék tyúkokat. Az egyik háznál láttam egy tökjót: az utcafrontot két magas, terebélyes bokor választja le a kerítés falától, és köztük picit be lehet látni az udvar szűk bejáratára, amin meglepő módon nincs kapu. Odafelé egy gőgös gúnár fújt fenyegetőket rám, borzolta a tollát, és jött egyre közelebb, és meg is támadott volna, ha nem lépek le:) Jó kis házőrző (hangos és csúnyán meg tud csípni:) Visszafele pedig egy csodaszép tyúkocska kapirgált a bokor előtt, a bejáratnál meg egy kis kakaska nézelődött hetykén, hogy merre van a csaja...Szóval még ez is beleférne az állatarzenálba. Lenne szabad tartásból tojás, a felesleget meg elbarterolnám a faluban erre-arra. Helyi vadásztól néha kerülne egy kis vaddisznó, öz vagy szarvashusi, hal meg a szomszéd horgásztól. Biofűnyírónak pedig lenne két kecske. Ennyi állat elég is lenne.
Remélem egyszer lesz családom ehhez, mert anélkül nem sokat ér ez az egész tervezés. Pénzről nem is beszélve, de az előző fontosabb.
Persze ez csak álmodozás, hogy lefoglaljam magam. De ártani nem árt...
Így hát fel is kerekedtem, hogy megnézzem ezt a Pomázt. Már másodszor megyek ki túrázni. Majd egy óra elmegy azzal, hogy hegymenet bámulom a girbe-gurba kis utcákban a szebbnél-szebb házakat. Akad köztük kicsi-nagy, régi-új, emeletes-földszintes, frissen festett és kopott, betonozott és füves, de a legkirályabbak azok, amiket terméskőből épített kerítés fog körbe és a cirádás nagy kopott vaskapu vagy girbegurba, natúrszínű, világos páccal bekent fadeszkák vaskeretre csavarozva
vagy hatalmas székelykapu. A közös a terméskőkerítés, ami nagyon bejön. Tetszik, mert szabálytalan felület, természetes, és mert imádom a követ. És praktikus, mert elzár a kíváncsi szemek elől:)
Belül aztán egy murvás út indul a ház felé, melette végig fák, köztük fű, útszélén bokrok. Az út megy a garázshoz, kiágazik belőle egy kőlépcső, ami felvezet a házhoz. a lépcsőt a dombba vájták, a domboldalban újfent terméskő, tetején sziklakert, édes kis sziklakerti pozsgásokkal és hasonlókkal. Az udvarban valahol a fák alatt egy hely, ahová mehet ki az asztal és a székek, és ahol mehet a grill, borral a borospincéből, fincsi pácolt, helyi husokkal, amikhez friss fűszer dukál a fűszerkertből, friss zöldség a veteményesből, friss gyümölcs a gyömölcsfákról. És mindenhol sok fű, sokfajta bokor és gyönyörű virágok, amik válogatott illatokat árasztanak a levegőbe, tavasztól őszig. Orgona, aranyeső, rózsa, tulipán, jácint, viola, ibolya, kankalin és még sorolhatnám...És ha van lehetőség rá, akkor szívesen áteresztenék a házon egy patakot, ami a hegyen fakad és az erdőn keresztül folyik. A házon tornác, azon muskátlik, és minden ablakban muskátli, halványnarancs fal, zöld vagy bordó spalettával, mediterrán módra, vagy akár egy földszintes, kiterjedt parasztház, oszlopos tornáccal, ami alatt lehet hűsölni, télen átmegy télikertbe, és persze kötelezően vályogból...
És a ház mellett az erdő, ahova lehet kivinni a kutyust, mert az biztos lesz, és lesz macska is, vörös kandúr biztosan. És szeretnék tyúkokat. Az egyik háznál láttam egy tökjót: az utcafrontot két magas, terebélyes bokor választja le a kerítés falától, és köztük picit be lehet látni az udvar szűk bejáratára, amin meglepő módon nincs kapu. Odafelé egy gőgös gúnár fújt fenyegetőket rám, borzolta a tollát, és jött egyre közelebb, és meg is támadott volna, ha nem lépek le:) Jó kis házőrző (hangos és csúnyán meg tud csípni:) Visszafele pedig egy csodaszép tyúkocska kapirgált a bokor előtt, a bejáratnál meg egy kis kakaska nézelődött hetykén, hogy merre van a csaja...Szóval még ez is beleférne az állatarzenálba. Lenne szabad tartásból tojás, a felesleget meg elbarterolnám a faluban erre-arra. Helyi vadásztól néha kerülne egy kis vaddisznó, öz vagy szarvashusi, hal meg a szomszéd horgásztól. Biofűnyírónak pedig lenne két kecske. Ennyi állat elég is lenne.
Remélem egyszer lesz családom ehhez, mert anélkül nem sokat ér ez az egész tervezés. Pénzről nem is beszélve, de az előző fontosabb.
Persze ez csak álmodozás, hogy lefoglaljam magam. De ártani nem árt...
2009. április 20., hétfő
Bölcsesség
"Csak az a nap virrad fel,
amelyre tudatosan ébredünk:"
(Thoreau)
Ez így van:)
Meg az autentikus vágyak. Mingyárt írok róla...
amelyre tudatosan ébredünk:"
(Thoreau)
Ez így van:)
Meg az autentikus vágyak. Mingyárt írok róla...
2009. április 15., szerda
funkcionálisch
Csak azért írok, hogy a bejegyzésem lejjebb tolja ezt az alábbi beágyazott videókát. Hülyén néz ki. Továbbra is minden este 5ször min. Guaranteed. Szenzációs szám. Gyönyör. na behanyatlok az ágyba. Áldás...
2009. április 14., kedd
marad a zene
Múlt hétvégén 2 nagyon jó koncerten voltam .Az egyiken direkt, a másikon véletlen. Az első egy volt évfolyamtársam új zenekara, The Kinkies névre hallgat. Már ők is nagyon jól sodortak végig, nem lehetett álldogálva kibírni, sőt, az egyik dalukat még 3 nappal utána is dúdoltam, de ezek a srácok utána, ezek aztán sörpörtek az elejétől a végéig. Újra fiatal voltam a koncert elejétől a végéig. Őserő:
2009. április 7., kedd
A vadon
De szerettem ezt a filmet, és méginkább ezt a gyönyörű, szomorú számot. Az Élet szépségéről és tökéletlenségéről, amiért múlandó...
2009. március 31., kedd
gloomy sunday
Ma volt egy lyukas 15percem napközben, amikor felmerészkedtem a youtube-ra, és a megasztárok által énekelt kispálon keresztül ráleltem a szomorú vasárnap c. nótára.
Csodálkoztam rajta, hogy mennyien elénekelték: Ray Charles, Billie Holiday, Heather Nova,Portishead és így tovább. Nekem az eredeti után a Sarah Mclahan verziója teszett a legjobban. A megasztáros feldolgozás gáz volt viszont. Az a Póka Angéla is azok közé tartozik, akik nem nyitják ki a szájukat, pedig magyarul úgy kell beszélni, ez nem angol. Na bevarrom ide a filmjelenetet...
Ja és éljen a tavasz, fantasztikus illatok szállnak a levegőben. Ma cangáztam, hétvégén kirándultam Pomázról fel a hegyre, és most hétvégén is készülök vmi hasonlóra. Ha már nekem nincs kiskertem, akkor legalább addigis kimegyek falura, és megszaglalom mások kertjét. Anyukám szerint otthon már nyílik a tulipán, ibolya, nárcisz meg ilyenek. Hú, de hiányzik!!!!!!!! De jó lenne Taliándörögdön egy ház. Jajj! Majd lesz:) Bezony. Egy szép, nagy udvaros, nagy diófával, lent a patakparton fűzfával, paddal, madárkákkal...
Csodálkoztam rajta, hogy mennyien elénekelték: Ray Charles, Billie Holiday, Heather Nova,Portishead és így tovább. Nekem az eredeti után a Sarah Mclahan verziója teszett a legjobban. A megasztáros feldolgozás gáz volt viszont. Az a Póka Angéla is azok közé tartozik, akik nem nyitják ki a szájukat, pedig magyarul úgy kell beszélni, ez nem angol. Na bevarrom ide a filmjelenetet...
Ja és éljen a tavasz, fantasztikus illatok szállnak a levegőben. Ma cangáztam, hétvégén kirándultam Pomázról fel a hegyre, és most hétvégén is készülök vmi hasonlóra. Ha már nekem nincs kiskertem, akkor legalább addigis kimegyek falura, és megszaglalom mások kertjét. Anyukám szerint otthon már nyílik a tulipán, ibolya, nárcisz meg ilyenek. Hú, de hiányzik!!!!!!!! De jó lenne Taliándörögdön egy ház. Jajj! Majd lesz:) Bezony. Egy szép, nagy udvaros, nagy diófával, lent a patakparton fűzfával, paddal, madárkákkal...
2009. március 30., hétfő
komoly
Már megint a zene. Mostanában érzek valami változást magamban. Ezt a változást látszik alátámastani az a jelenség is, hogy mostanság kezdek nagyon rákapni a vonós és a fúvós hangszerekre. Ma először hallgattam úgy ír zenét, hogy nem filmnek volt soundtrackje, hanem külön előadokra kerestem rá. Volt Loreena Mckenitt, aztán Sarah Mclahan, és így jutottam el Mozart-tól a Greenleaves c. darabig. Hát az megigézett, főleg az alábbi változatban. De előtte még egy gondolat: azért valahol ijesztő nekem egy kicsit ez a változás, mert úgy érzem, hogy még mindig nem éltem ki magam igazán kötetlenül, boldogan, fiatalosan, mert az utóbbi évek ugye inkább a szorongásról, visszahúzódásról, keresésről szóltak. Szóval nem szeretnék idő előtt túl megkomolyodni, mert az is akár a menekülés egy formája, és hiányérzettel töltene el.
Na de azért ez a zene akkor is bejön:) Régen volt egy jófej énektanárunk a gimiben, és vele játszottunk olyat, hogy hallgasd a zenét és társíts képzeteket hozzá. Hú, úgy mindjárt nem volt olyan unalmas egy komolyzene...
NA szóljon...
Na de azért ez a zene akkor is bejön:) Régen volt egy jófej énektanárunk a gimiben, és vele játszottunk olyat, hogy hallgasd a zenét és társíts képzeteket hozzá. Hú, úgy mindjárt nem volt olyan unalmas egy komolyzene...
NA szóljon...
2009. március 23., hétfő
Közjáték
Hú, inkább nem írok sok konkrétat. Zaklatott volt ez a nap, még furcsább az este. Elég távolinak érzem a valóságot, alig érzem magam magamnak, és azt magyon nem szeretem. Nem marad más ilyenkor, mint várni. Egy jobb napra. Pedig mennyi mindent kellene átgondolnom. Hagyjad. Mára marad ez.
2009. március 22., vasárnap
fejlemények
Hoppáhoppá: a minap elgondolkodtam, hogy milyen fuvolás számot ismerek, és rögtön beugrott az alábbi nóta. Ma felvetettem próbán, és kiderült, hogy a basszeros és az énekeslány is ismeri és szereti, sőt tudják is játszani. Szóval legközelebb elpróbáljuk.
Nekem ez a szám mérföldkő volt. Nagyon nagy lenne ha eljátszanánk. Bár én az alaphangszerek egyikén sem játszom, de aládíszítenék legfeljebb a djembével. Nincsenek határok:)
Hadd szóljon hát az E-Z Rollers legendás weekend World c. albumáról a Tough at the top, ami stílust teremtett az ezredforduló környékén...
- Watch a funny movie here
Nekem ez a szám mérföldkő volt. Nagyon nagy lenne ha eljátszanánk. Bár én az alaphangszerek egyikén sem játszom, de aládíszítenék legfeljebb a djembével. Nincsenek határok:)
Hadd szóljon hát az E-Z Rollers legendás weekend World c. albumáról a Tough at the top, ami stílust teremtett az ezredforduló környékén...
- Watch a funny movie here
2009. március 21., szombat
looking for....
Na gondoltam pötyögök vmit, amíg tisztítgatom a gépet. Szombat este van, ádáz ellenségem. Túl fáradt vagyok ahoz, hogy kimozduljak, le is mondtam a pörgést, de túl éber ahhoz, hogy elaludjak. Jó könyvem nincs, ezért olvasni nem tudok, neten olvasáshoz már fáj a szemem meg nincs agyam, így marad a film. Pedig ilyenkor a legjobb lenne csak ülni és hallgatni. egyedül. Mert mindenki elment itthonról. Hálazégnek. Mostanában idegesítettek a többiek.
Na elkezdem nézni a Hétköznapi menyországok c. filmet, amit egy volt osztálytársam-barátnőm küldött postán Bécsből. Kiváncsi vagyok....
Na elkezdem nézni a Hétköznapi menyországok c. filmet, amit egy volt osztálytársam-barátnőm küldött postán Bécsből. Kiváncsi vagyok....
2009. március 18., szerda
status update
Nincs kedvem írni mostanság. Főleg nem a gépen. Egész nap előtte ülök, fáj a szemem tőle. Persze más itthon ülni előtte, de mégsincs igényem rá annyira. Meg mondanivalóm sincs sok. Mondhatni nincsen spontán mondanivalóm. Csak agyas. Azt meg minek. Abban semmi izgalmas nincs. Abból elég napközben a fejemben. Zakatol a vonat:) De most nem zavar annyira.
Ami jó volt viszont a legutóbb, az az, hogy szépen tudtam ülni meditáció alatt és utána nem úgy kellett széthajtogatni a lábaim egyes alkotórészeit, mint általában, hanem hamar beindult a vérkeringésem. Pedig végigültem. Mostanában figyelek mondjuk a tartásomra. ezt megígértem magamnak, mielőtt elmentem irodába melózni. Hogy figyelni fogok a görnyedésre. És eddig oké. Jövő hónapban veszek egy szemüveget is. Unom a homályt. Meg az 5 cmről bámulást. Meg hogy mindenkit fókuszálnom kell amíg közel nem ér az utcán, mert akkor derül ki csak, hogy ismerős-e. Ettől azt hiszik egy csomóan, hogy bámulom őket, pedig nem. Csak vaksi vagyok:)
Köv. fizuból telni fog már edzésekre és az majd dob egyet az életminőségen, de így sem rossz. De úgy majd azért több lesz az enerdszia. És az jó.
Na jól van elég volt, megyek.
Búcsúzóul egy kis nyárváró nosztalgiamuzsika:) Onnan jött, hogy olvastam a Horász konyhája c. blogon egy vicces 30 pontot, hogy mitől veszed észre, hogy 30 éves lettél, és abban volt ez a zene. Eszembe jutott, hogy a főiskolás cimvorákkal, fiúklányokkal nagyon szerettünk néha elmenni egy olyan helyre táncolni, ahol ezek a régi diszkózenék szóltak, maiket még 14-15 évesen hallgattunk a dizsiben. Jókat röhögtünk és baromira éveztük. Egyrészt az emlékek miatt, meg mert jó érzés volt látni, hogy a különböző városokból jött barátaiddal van egy ilyen kis szeletke közös múltam. Szép idők voltak:) Egyébként néha még összejön 1-1 ilyen és akkor mindig azt kívánom, hogy ne is legyen vége az estének...
Ami jó volt viszont a legutóbb, az az, hogy szépen tudtam ülni meditáció alatt és utána nem úgy kellett széthajtogatni a lábaim egyes alkotórészeit, mint általában, hanem hamar beindult a vérkeringésem. Pedig végigültem. Mostanában figyelek mondjuk a tartásomra. ezt megígértem magamnak, mielőtt elmentem irodába melózni. Hogy figyelni fogok a görnyedésre. És eddig oké. Jövő hónapban veszek egy szemüveget is. Unom a homályt. Meg az 5 cmről bámulást. Meg hogy mindenkit fókuszálnom kell amíg közel nem ér az utcán, mert akkor derül ki csak, hogy ismerős-e. Ettől azt hiszik egy csomóan, hogy bámulom őket, pedig nem. Csak vaksi vagyok:)
Köv. fizuból telni fog már edzésekre és az majd dob egyet az életminőségen, de így sem rossz. De úgy majd azért több lesz az enerdszia. És az jó.
Na jól van elég volt, megyek.
Búcsúzóul egy kis nyárváró nosztalgiamuzsika:) Onnan jött, hogy olvastam a Horász konyhája c. blogon egy vicces 30 pontot, hogy mitől veszed észre, hogy 30 éves lettél, és abban volt ez a zene. Eszembe jutott, hogy a főiskolás cimvorákkal, fiúklányokkal nagyon szerettünk néha elmenni egy olyan helyre táncolni, ahol ezek a régi diszkózenék szóltak, maiket még 14-15 évesen hallgattunk a dizsiben. Jókat röhögtünk és baromira éveztük. Egyrészt az emlékek miatt, meg mert jó érzés volt látni, hogy a különböző városokból jött barátaiddal van egy ilyen kis szeletke közös múltam. Szép idők voltak:) Egyébként néha még összejön 1-1 ilyen és akkor mindig azt kívánom, hogy ne is legyen vége az estének...
2009. február 15., vasárnap
hogyisvanez?
Ma megint bent ültem egész nap a szobában. Igazából fingom sincs, hogy mit akarok csinálni. Ehelyett filmetnézek, alszom, és rengeteget zabálok. Ja igen, az előbb lecsúsztam a nonstop-ba egy csomag pilótakexért, és már semmi nincs belőle. A mozgás biztosan segítene, de nincs lelkierőm megindulni. Kétséges, hogy a mai meditációból lesz-e valami. Gyatra.
Tegnap megpróbáltam elmenni szórakozni. Persze nem azért, mert kedvem volt, hanem mert már majd megőrültem otthon egyedül a qrva gépet bámulva. Le is mentem először a gödörig, ahol 10 méteres sor állt, aztán elvonszoltam magam a Szilvába, ahol 2ig szánalmasan toltam. Akkor álmos lettem és leléptem. De legalább el tudtam aludni.
Ma meg ötven dolgot csinálok egyszerre, 5percenként mást, teljes a káosz és utálom a számítógépet, legszívesebben be sem kapcsolnám, de munkát kell keresni, amiről persze szintén fingomb sincs hogy milyet, de már anyagi csőd van, tehát nagyon kéne...
Várom, hogy kijöjjek a burokból, és végre újra tudjak a barátaimmal találkozni, de leginkább egy hétig csak ülni, lassan sétálni, csöndben lenni, figyelni, hallgatni és lélegezni. Semmi más. Erre várok 8 éve.........
Tegnap megpróbáltam elmenni szórakozni. Persze nem azért, mert kedvem volt, hanem mert már majd megőrültem otthon egyedül a qrva gépet bámulva. Le is mentem először a gödörig, ahol 10 méteres sor állt, aztán elvonszoltam magam a Szilvába, ahol 2ig szánalmasan toltam. Akkor álmos lettem és leléptem. De legalább el tudtam aludni.
Ma meg ötven dolgot csinálok egyszerre, 5percenként mást, teljes a káosz és utálom a számítógépet, legszívesebben be sem kapcsolnám, de munkát kell keresni, amiről persze szintén fingomb sincs hogy milyet, de már anyagi csőd van, tehát nagyon kéne...
Várom, hogy kijöjjek a burokból, és végre újra tudjak a barátaimmal találkozni, de leginkább egy hétig csak ülni, lassan sétálni, csöndben lenni, figyelni, hallgatni és lélegezni. Semmi más. Erre várok 8 éve.........
2009. február 14., szombat
Unalom
Utánaolvastam az U N A L O M - nak, amit jelenleg a legnagyobb problémám. Persze ez "csak" egy tünet, nem egy betegség, de nagyon rossz dolog unatkozni. Azért unatkozom, mert nincs autentikus vágyam, aminek megvalósításáért tenni tudnék valamit. Vagy van elképzelésem a vágyamról, de az nem tetszik, ezért szorongok tőle. Ezt a folyamatot valaki így írta le:
„Izgatott vagyok. Ha megengedem magamnak, hogy ez az izgatottság folytatódjon, szorongani fogok. Így azt mondom magamnak, nem is vagyok izgatott, nem is akarok semmit tenni. Ezzel egy időben, mindazonáltal, érzem, hogy akarok tenni valamit, de elfelejtettem az eredeti célomat és nem tudom, mit akarok tenni. A külvilág tegyen valamit, hogy megszabadítson a feszültségemtől, anélkül hogy szoronganék. Tegyen valamit, de úgy, hogy nem én vállalom a felelősséget érte. El kell, hogy terelje a figyelmemet, azért, hogy eléggé távolinak érezzem magam eredeti célomtól. A lehetetlenre kérem: vezesse le feszültségemet a drive folyamat [normális lefolyása] nélkül.”
Az egzisztenciális nézőpontú szerzők abból indulnak ki, hogy az unalom elsődlegesen annak az eredménye, hogy képtelenek vagyunk értelmes létet kialakítani. Sartre (1947), a legismertebb európai egzisztencialista filozófus, úgy véli, hogy az életnek nincs a priori értelme, az egyén maga kreálja meg azt életében. Minden pillanatban felelősek vagyunk azért, hogy célt válasszunk életszituációnkhoz, így az unott ember mintha másra várna a tekintetben, hogy életét megtöltse értelemmel.
O’Connor (1967) egyet ért ezzel az alapállással, és azzal egészíti ki, hogy általában azért kerüljük az unalom által felkínált belátást a szabadság és felelősség lehetőségébe, mert a jelentés-, és értékadásra felhívó követelés saját bensőnkben túl nyomasztó.
Emiatt választásaink leginkább passzív és átgondolatlan válaszok a környezeti nyomásra.
Straus (1980) számára az unalom egy gát a valamivé válás (becoming) útján. A valamivé válás azt jelenti, hogy haladunk a jövő felé; céljaink vannak, amiket aktualizálni akarunk. Amikor ez a folyamat gátolt, az emberek képtelenek jelentéssel teli jövőt látni maguk előtt, képtelenek magukat folyamatként látni, ehelyett egy előre meghatározott tárgynak észlelik magukat. A jelent elvágtuk a jövőtől.
Érdekes volt még ezen kívül olvasni ahogy leírják azt a folyamatot, ami bennem is lejátszódik éppen:
Az életunalom fenomenológiai módszerrel kapott általános pszichológiai struktúrája, amely más módszerek esetében megegyezne a jelenség magyarázatával a következő:
1.A résztvevők kezdetben aktívnak és érdeklődőnek élték meg magukat. Voltak életcéljaik, amelyek felé törekedtek. Ezeket a célokat elérhetőnek látták, bár gyakran alábecsülték az elérésükhöz szükséges erőfeszítést.
2.Mindazonáltal, a különböző projektek – legyenek azok tanulással, munkával, párkapcsolattal kapcsolatos – kezdeti fázisában megakadtak, valami olyan tényező vagy esemény miatt, amit saját kontrolljukon kívülinek tulajdonítottak.
3.Elfordultak eredeti céljuktól, látszólag kevés ellenállást mutatva. Elkerülték azokat az utakat, melyeket járva ki kellett volna állni eredeti elképzelésük mellett, hogy azokat követni tudják. Kompromisszumot kötöttek, amelyet a rájuk kényszerítés érzésével igazoltak. Ezek a célok azonban nem olyanok voltak, amit eredetileg választottak volna.
4.A résztvevők egyfajta érzelmi ambivalenciát fejlesztettek ki magukban. Tudatosan átélték a haragot azok iránt, akik – úgy érezték – rájuk kényszeríttették a döntést, és okolták is ezért őket. Nem tudatosult azonban bennük saját maguk iránt érzett, és saját maguk felé irányuló haragjuk, ezeket ignorálták, vagy nem reflektáltak rájuk. Ezek az érzések azonban tovább dolgoztak bennük.
5.Mikor elkezdtek dolgozni az új projekten és megakadtak abban is, nem tudták teljes erejüket bedobni ahhoz, hogy képesek legyenek folytatni. Ekkor frusztrációt éreztek. Eleinte megpróbáltak új megközelítéseket, de hamarosan ugyanazokat a sikertelen módszereket próbálták újra és újra, amely zsákutcába vezették őket.
6.Unottnak látták magukat, nem láttak semmiféle előrehaladást, túlterheltnek és szerencsétlennek érezték magukat. Fantáziáltak a megoldási lehetőségekről és mástól várták a megmentést, nem maguktól. Passzív és elkerülő álláspontot vettek föl projektjeikkel és életükkel kapcsolatban.
7.Életük egyre több aspektusát kezdték unni (generalizálás), olyan területeket is, amelyeket annak előtte élveztek. Ezt fel is ismerték, és bár volt elképzelésük arról, hogy mivel változtathatnák meg unalmukat, nem érezték a magbiztosságot azok megtételéhez. Negatív anticipációval éltek az alternatív lehetőségek irányában, miszerint azok is unalmassá válnának idővel, így tehát minek bajlódni velük.
8.Egyre inkább tudatába kerültek az eddig rejtőző haragjuknak maguk iránt; most már nem lehetett tagadni azt. Ezek az érzések szétoszlatták az eddig meglévő magabiztosságukat és életörömüket, amit az unalom beállta előtt éreztek magukban. Ennek ellenére nem kezdeményeztek korrektív lépéseket, hanem az elkerülő mintát erősítették.
9.Ezen a ponton elkezdték megkérdőjelezni saját identitásukat, kezdtek önmaguktól, régi önmaguktól elidegenedni. Nem annak az aktív, érdeklődő, célokért küzdő embernek látták magukat, mint előtte, hanem kezdtek valaki olyanná válni, amik nem ők voltak.
10.Az identitásválság ürességhez vezetett. Míg az unalomelőtti énjük „felszívódott”, nem jött semmi, ami azt helyettesíthetné. Vákuum keletkezett. Nem tudtak mit kezdeni magukkal, és nem is vetítettek előre lehetőségeket. A hiábavalóság érzése ülte meg őket, nem láttak jövőbeli irányokat. Elvesztették a hitüket magukban, a korlátok nyilvánvalóbbá váltak, mint a lehetőségek.
11. Elkezdtek nemtörődömmé válni, és amikor apátiát éreztek, úgy kezdtek viselkedni, ami nem állt érdekükben, más szóval, destruktív tendenciák mutatkoztak.
A pozitív változás tipikusan akkor állt be, amikor valaki más rábírta őket, vagy az elvesztett állások, felbomlott házasságok tudata olyan erőssé vált, hogy újra aktív cselekvőkét kellett látni magukat, hogy valahogy kijussanak a helyzetből. Életükben újra aktív résztvevőként szerepeltek.
Új célokat alkottak, most már olyanokat, amelyek nem a korábbi fantasztikus, elérhetetlen típusba tartoztak, hanem megvalósíthatók voltak. Új jövők sejlettek föl és nem érezték magukat többé unottnak. Eddig azonban hosszú út vezetett.
„Izgatott vagyok. Ha megengedem magamnak, hogy ez az izgatottság folytatódjon, szorongani fogok. Így azt mondom magamnak, nem is vagyok izgatott, nem is akarok semmit tenni. Ezzel egy időben, mindazonáltal, érzem, hogy akarok tenni valamit, de elfelejtettem az eredeti célomat és nem tudom, mit akarok tenni. A külvilág tegyen valamit, hogy megszabadítson a feszültségemtől, anélkül hogy szoronganék. Tegyen valamit, de úgy, hogy nem én vállalom a felelősséget érte. El kell, hogy terelje a figyelmemet, azért, hogy eléggé távolinak érezzem magam eredeti célomtól. A lehetetlenre kérem: vezesse le feszültségemet a drive folyamat [normális lefolyása] nélkül.”
Az egzisztenciális nézőpontú szerzők abból indulnak ki, hogy az unalom elsődlegesen annak az eredménye, hogy képtelenek vagyunk értelmes létet kialakítani. Sartre (1947), a legismertebb európai egzisztencialista filozófus, úgy véli, hogy az életnek nincs a priori értelme, az egyén maga kreálja meg azt életében. Minden pillanatban felelősek vagyunk azért, hogy célt válasszunk életszituációnkhoz, így az unott ember mintha másra várna a tekintetben, hogy életét megtöltse értelemmel.
O’Connor (1967) egyet ért ezzel az alapállással, és azzal egészíti ki, hogy általában azért kerüljük az unalom által felkínált belátást a szabadság és felelősség lehetőségébe, mert a jelentés-, és értékadásra felhívó követelés saját bensőnkben túl nyomasztó.
Emiatt választásaink leginkább passzív és átgondolatlan válaszok a környezeti nyomásra.
Straus (1980) számára az unalom egy gát a valamivé válás (becoming) útján. A valamivé válás azt jelenti, hogy haladunk a jövő felé; céljaink vannak, amiket aktualizálni akarunk. Amikor ez a folyamat gátolt, az emberek képtelenek jelentéssel teli jövőt látni maguk előtt, képtelenek magukat folyamatként látni, ehelyett egy előre meghatározott tárgynak észlelik magukat. A jelent elvágtuk a jövőtől.
Érdekes volt még ezen kívül olvasni ahogy leírják azt a folyamatot, ami bennem is lejátszódik éppen:
Az életunalom fenomenológiai módszerrel kapott általános pszichológiai struktúrája, amely más módszerek esetében megegyezne a jelenség magyarázatával a következő:
1.A résztvevők kezdetben aktívnak és érdeklődőnek élték meg magukat. Voltak életcéljaik, amelyek felé törekedtek. Ezeket a célokat elérhetőnek látták, bár gyakran alábecsülték az elérésükhöz szükséges erőfeszítést.
2.Mindazonáltal, a különböző projektek – legyenek azok tanulással, munkával, párkapcsolattal kapcsolatos – kezdeti fázisában megakadtak, valami olyan tényező vagy esemény miatt, amit saját kontrolljukon kívülinek tulajdonítottak.
3.Elfordultak eredeti céljuktól, látszólag kevés ellenállást mutatva. Elkerülték azokat az utakat, melyeket járva ki kellett volna állni eredeti elképzelésük mellett, hogy azokat követni tudják. Kompromisszumot kötöttek, amelyet a rájuk kényszerítés érzésével igazoltak. Ezek a célok azonban nem olyanok voltak, amit eredetileg választottak volna.
4.A résztvevők egyfajta érzelmi ambivalenciát fejlesztettek ki magukban. Tudatosan átélték a haragot azok iránt, akik – úgy érezték – rájuk kényszeríttették a döntést, és okolták is ezért őket. Nem tudatosult azonban bennük saját maguk iránt érzett, és saját maguk felé irányuló haragjuk, ezeket ignorálták, vagy nem reflektáltak rájuk. Ezek az érzések azonban tovább dolgoztak bennük.
5.Mikor elkezdtek dolgozni az új projekten és megakadtak abban is, nem tudták teljes erejüket bedobni ahhoz, hogy képesek legyenek folytatni. Ekkor frusztrációt éreztek. Eleinte megpróbáltak új megközelítéseket, de hamarosan ugyanazokat a sikertelen módszereket próbálták újra és újra, amely zsákutcába vezették őket.
6.Unottnak látták magukat, nem láttak semmiféle előrehaladást, túlterheltnek és szerencsétlennek érezték magukat. Fantáziáltak a megoldási lehetőségekről és mástól várták a megmentést, nem maguktól. Passzív és elkerülő álláspontot vettek föl projektjeikkel és életükkel kapcsolatban.
7.Életük egyre több aspektusát kezdték unni (generalizálás), olyan területeket is, amelyeket annak előtte élveztek. Ezt fel is ismerték, és bár volt elképzelésük arról, hogy mivel változtathatnák meg unalmukat, nem érezték a magbiztosságot azok megtételéhez. Negatív anticipációval éltek az alternatív lehetőségek irányában, miszerint azok is unalmassá válnának idővel, így tehát minek bajlódni velük.
8.Egyre inkább tudatába kerültek az eddig rejtőző haragjuknak maguk iránt; most már nem lehetett tagadni azt. Ezek az érzések szétoszlatták az eddig meglévő magabiztosságukat és életörömüket, amit az unalom beállta előtt éreztek magukban. Ennek ellenére nem kezdeményeztek korrektív lépéseket, hanem az elkerülő mintát erősítették.
9.Ezen a ponton elkezdték megkérdőjelezni saját identitásukat, kezdtek önmaguktól, régi önmaguktól elidegenedni. Nem annak az aktív, érdeklődő, célokért küzdő embernek látták magukat, mint előtte, hanem kezdtek valaki olyanná válni, amik nem ők voltak.
10.Az identitásválság ürességhez vezetett. Míg az unalomelőtti énjük „felszívódott”, nem jött semmi, ami azt helyettesíthetné. Vákuum keletkezett. Nem tudtak mit kezdeni magukkal, és nem is vetítettek előre lehetőségeket. A hiábavalóság érzése ülte meg őket, nem láttak jövőbeli irányokat. Elvesztették a hitüket magukban, a korlátok nyilvánvalóbbá váltak, mint a lehetőségek.
11. Elkezdtek nemtörődömmé válni, és amikor apátiát éreztek, úgy kezdtek viselkedni, ami nem állt érdekükben, más szóval, destruktív tendenciák mutatkoztak.
A pozitív változás tipikusan akkor állt be, amikor valaki más rábírta őket, vagy az elvesztett állások, felbomlott házasságok tudata olyan erőssé vált, hogy újra aktív cselekvőkét kellett látni magukat, hogy valahogy kijussanak a helyzetből. Életükben újra aktív résztvevőként szerepeltek.
Új célokat alkottak, most már olyanokat, amelyek nem a korábbi fantasztikus, elérhetetlen típusba tartoztak, hanem megvalósíthatók voltak. Új jövők sejlettek föl és nem érezték magukat többé unottnak. Eddig azonban hosszú út vezetett.
2009. január 30., péntek
2009. január 23., péntek
2009. január 22., csütörtök
A zértékem
"Az ember értéke abban rejlik, amiben túlnő önmagán, amiben önmagán kívül létezik, abban, ami másokban megmarad belőle, és amit másoknak jelent." (Milan Kundera)
2009. január 21., szerda
olaszosan
„Elviselem a döntéseket.Nem szeretem az ilyen évtizedes,néma drámákat,láthatatlan ellenfelekkel,vértelen és sápadt feszültségekkel.Ha dráma,legyen jó hangos,verekedéssel,halottakkal,tapssal és füttyel.Meg akarom tudni,ki vagyok és mit érek még ebben a drámában.Ha megbuktam,elmegyek.
2009. január 13., kedd
jó vers
A vágy hiánya
Apró kis mosolyok, tétova párok
Egy oldalsó pillantás, jelei a vágynak
Mit kéne mondani, hogy lehet eladni
Magam, hogy elérjem, de úgysem lesz
Semmi, mert nem ilyen a világ, csak
Mi látjuk egy pontból, a végtelen
Sokasága nem enged, nem oszt ma
Lapot még annak sem, ki jobb nálam,
Hát még ha kérek is, ma érzem
Hogy fájna az eltolt kéz, a komor
Arc éle, az üres szem, szánalmas
A vágy, ha nincs párja
Szánalmas az érzés, ha nincs viszonzása
Megadna mindent, nem tehet róla
Ilyen ez a világ, ilyen és nem tudja
Ő sem a módját, miképp lenne másképp
Mióta létezünk, ez az egy álmunk
Változtatni mindent, hisz ez így nem
Állja, mitől leszel boldog, ha nem a
Hiánytól, s ha megkaptad a vágy
Újra hiányt szül, vagy a hiány
Alkot vágyat, már én sem érzem
Mitől lennék jobb eleme e létnek
Vagy nevezhetjük útnak, attól függ
A sorsunk, mely irányba mutat
Vágyódva a kezünk
Pocsolyában nyúlkál, aranyat keres
Pedig ott csillog az is, a tegnapunk
Mellett a többi meg sorban
Átnyúlik a mába
De nem látjuk fényétől, mit is
Kéne látni, a másikat ha néz
Egy tegnapi mosollyal, ismerős a vágy még
Sem mond újat, lejárt lemez ez is
A holnap hozna újat? de nem tudunk várni
Hisz azt sem tudjuk mire
Kéne az a kis pénz
Amit eladtunk előre
Egy pohár édes vízért
Vagy másfél vágyért
Ebből felet felajánlunk másnak
Majd nézünk, ahogy szenved
Egy embernek sok a fél is
Nem lesz abból érzés, elfordul
És kimegy, a sötétből a fénybe
Lámpásokat osztogat egy félig szürke
Téren, osztogat és áll, ahogy mindig
Szokta, nem tudja elhagyni magát és azt,
Aki hozta.
/Ismeretlen szerző/
Apró kis mosolyok, tétova párok
Egy oldalsó pillantás, jelei a vágynak
Mit kéne mondani, hogy lehet eladni
Magam, hogy elérjem, de úgysem lesz
Semmi, mert nem ilyen a világ, csak
Mi látjuk egy pontból, a végtelen
Sokasága nem enged, nem oszt ma
Lapot még annak sem, ki jobb nálam,
Hát még ha kérek is, ma érzem
Hogy fájna az eltolt kéz, a komor
Arc éle, az üres szem, szánalmas
A vágy, ha nincs párja
Szánalmas az érzés, ha nincs viszonzása
Megadna mindent, nem tehet róla
Ilyen ez a világ, ilyen és nem tudja
Ő sem a módját, miképp lenne másképp
Mióta létezünk, ez az egy álmunk
Változtatni mindent, hisz ez így nem
Állja, mitől leszel boldog, ha nem a
Hiánytól, s ha megkaptad a vágy
Újra hiányt szül, vagy a hiány
Alkot vágyat, már én sem érzem
Mitől lennék jobb eleme e létnek
Vagy nevezhetjük útnak, attól függ
A sorsunk, mely irányba mutat
Vágyódva a kezünk
Pocsolyában nyúlkál, aranyat keres
Pedig ott csillog az is, a tegnapunk
Mellett a többi meg sorban
Átnyúlik a mába
De nem látjuk fényétől, mit is
Kéne látni, a másikat ha néz
Egy tegnapi mosollyal, ismerős a vágy még
Sem mond újat, lejárt lemez ez is
A holnap hozna újat? de nem tudunk várni
Hisz azt sem tudjuk mire
Kéne az a kis pénz
Amit eladtunk előre
Egy pohár édes vízért
Vagy másfél vágyért
Ebből felet felajánlunk másnak
Majd nézünk, ahogy szenved
Egy embernek sok a fél is
Nem lesz abból érzés, elfordul
És kimegy, a sötétből a fénybe
Lámpásokat osztogat egy félig szürke
Téren, osztogat és áll, ahogy mindig
Szokta, nem tudja elhagyni magát és azt,
Aki hozta.
/Ismeretlen szerző/
2009. január 12., hétfő
Állatos filmek
Még a szilveszteri házibulin megnéztük az állatok berúgnak c. jelenetet a Sivatagi show-ból és ezen fellelkesülve most meg fogom nézni a pingvinek vándorlása c. állatos filmet:) Ilyenkor mindig jön egyébként valahonnan máshonnan is info a felmerült témához: most éppen a könyvből, amit olvasok. A könyv címe Multikulti Írója egy fiaatal, Berlinben élő orosz, Wladimir Kaminer. Kis novellák találhatók benne a verlini életről. Ebből idézek most a "kihasznált állatszínészek" c. részből.
"Negyven percen keresztül bámultam lenyűgözve egy pingvnt a tévében. Fantasztikus volt, csöppet sem zavarta a kamera, és egyébként is jöval őszintébbnek tűnt, mint sok profi színész, akinek voltaképpeni feladata a nézők szórakoztatása. Ráadásul ezek az emberek állati sok pénzt keresnek. A pingvin viszont ingyen csinálja. Értelmiségi barátom azt mondja, hogy már csak állatokról szóló filmet néz, mert az emberek mindig hazugnak tűnnek a képernyőn, egy másik, egyetemista barátom pedig azt panaszolja, hogy manapság már csak az állatfilmekben látni igazán jó, dühödt szexet. A feleségem azért szereti az állatos filmeket, mert egyszerűen aranyosnak találja az állatokat. A lányom pedig azért nézi őket, mert ott úgyszólván élőben láthatja viszont kedvenc mesefiguráit. ..."
Én meg azt szeretem az állatos filmekben, hogy viccesek, néha el is érzékenyítenek, gyönyörű a természet, és az állatok nem vernek át, bennük nem csalódsz, az biztos. Jó lenne egy kutya, vagy egy lusta kandúr, akinek a nagy fejét lehetne vakirgálni, miután vékony elhaló hangon kikönyörögte magának az ételt. Gyíkok meg hasonlók szóba sem jöhetnek, kell az érintés, a simi. És jó lenne, ha okos lenne, nem szeretem a félős, buta kutyákat és macskákat. Lassan asszem ideje lenne elköltözni vidékre Pest köré vhova. Már nagyon hiányzik az életemből a természet, a háziállatok, maik tényleg otthonossá teszik a környzetet.
"Negyven percen keresztül bámultam lenyűgözve egy pingvnt a tévében. Fantasztikus volt, csöppet sem zavarta a kamera, és egyébként is jöval őszintébbnek tűnt, mint sok profi színész, akinek voltaképpeni feladata a nézők szórakoztatása. Ráadásul ezek az emberek állati sok pénzt keresnek. A pingvin viszont ingyen csinálja. Értelmiségi barátom azt mondja, hogy már csak állatokról szóló filmet néz, mert az emberek mindig hazugnak tűnnek a képernyőn, egy másik, egyetemista barátom pedig azt panaszolja, hogy manapság már csak az állatfilmekben látni igazán jó, dühödt szexet. A feleségem azért szereti az állatos filmeket, mert egyszerűen aranyosnak találja az állatokat. A lányom pedig azért nézi őket, mert ott úgyszólván élőben láthatja viszont kedvenc mesefiguráit. ..."
Én meg azt szeretem az állatos filmekben, hogy viccesek, néha el is érzékenyítenek, gyönyörű a természet, és az állatok nem vernek át, bennük nem csalódsz, az biztos. Jó lenne egy kutya, vagy egy lusta kandúr, akinek a nagy fejét lehetne vakirgálni, miután vékony elhaló hangon kikönyörögte magának az ételt. Gyíkok meg hasonlók szóba sem jöhetnek, kell az érintés, a simi. És jó lenne, ha okos lenne, nem szeretem a félős, buta kutyákat és macskákat. Lassan asszem ideje lenne elköltözni vidékre Pest köré vhova. Már nagyon hiányzik az életemből a természet, a háziállatok, maik tényleg otthonossá teszik a környzetet.
2009. január 9., péntek
dejólenne...
...ha lenne egy olya alapítvány, amelyik azzal foglalkozna, hogy támogatná a változni vágyókat. Rendesen be kéne nyújtani a pályázatot, indoklás, foráásizé, ütemterv stb. aztán összeülne egy Csernus-Feldmár-Tari grémium és megítélné a pályázatot. Persze mindenekelőtt kiszabnának egy beugró feladatot, hogy lássák az elszántságot a pályázóban, és ha azt teljesítette, akkor döntöttek, hogy támogatják-e.
Ha én most kérhetnék, akkor egy repülőjegyre és 2 havi szállás+költőpénzre kérnék. A repjegy egy másik roszágba szólna, valszínű Európán kívül, vagy max. Erdélybe, bár az lehet túl közeli. Cél: hogy itthagyjam a körülöttem levőket, akik hátráltatnak a fejlődésemben.
Feltétel: senkinek nem mondhatják el, hogy hol vagyok, csak ők fogadhatnak 2havonta egyszer egy levelet, amit aztán továbbküldenek nekem.
Hát, meglátom, hátha összetudom szedni a pénzt, és elmegyek.
Aztán ha bejön, megcsinálom az Alapítványt:)
Név: Új szél alapítvány?
Ha én most kérhetnék, akkor egy repülőjegyre és 2 havi szállás+költőpénzre kérnék. A repjegy egy másik roszágba szólna, valszínű Európán kívül, vagy max. Erdélybe, bár az lehet túl közeli. Cél: hogy itthagyjam a körülöttem levőket, akik hátráltatnak a fejlődésemben.
Feltétel: senkinek nem mondhatják el, hogy hol vagyok, csak ők fogadhatnak 2havonta egyszer egy levelet, amit aztán továbbküldenek nekem.
Hát, meglátom, hátha összetudom szedni a pénzt, és elmegyek.
Aztán ha bejön, megcsinálom az Alapítványt:)
Név: Új szél alapítvány?
2009. január 6., kedd
kései órán
Kész őrület, hogy mennyi minden történik belül az emberrel 18 óra leforgása alatt. Hihetetlen, hogy menniy mindent képes csinálni...elviselni...elnyomni...félrerakni későbbre...rágondolni...nemcsinálni...
Most ezt hallgatom a nap végére...Linre..libre...libre!
És ezt érzem: de jó lenne, ha valaki szeretne, megsimogatna, megpihenhetnék a karjaiban....lenne mit kipihenni...de visszaadnám:
http://www.youtube.com/watch?v=L9ehaxni9bY
Most ezt hallgatom a nap végére...Linre..libre...libre!
És ezt érzem: de jó lenne, ha valaki szeretne, megsimogatna, megpihenhetnék a karjaiban....lenne mit kipihenni...de visszaadnám:
http://www.youtube.com/watch?v=L9ehaxni9bY
2009. január 2., péntek
tyúklépés
"Egy idő után megtanulod
a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod,
hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni,
hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz,
hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz,
hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy
még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg,
hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod,
hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni,
hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz,
hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz,
hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy
még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg,
hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
